Napszemüvegek

Napfény elleni védelem szemeid egészségéért


A napfény az UV-sugárzás legjelentősebb forrása, ami szemeinket többféleképpen károsíthatja, fokozott veszélynek vannak kitéve.

Az UV-fény UV-A fényből (a bőrünk barnulásáért, de bőrünk öregedéséért is felelős), UV-B fényből (a napégés és bőrrák okozója) és UV-C fényből (ezek a legveszélyesebb sugarak, de az ózonréteg szinte teljesen kiszűri őket) áll.

A legnagyobb a veszélyt az jelenti, amikor a napfény visszatükröződése erőteljes, ami leginkább jellemző például hóborította tájakon, illetve ha vízben vagy vízparton töltjük időnket.

 

megfelelő szemüveggel azonban mindenki optimális védelmet biztosíthat szemének a veszélyes UV-sugarakkal szemben. Amire érdemes odafigyelnünk napszemüveg vásárlásakor:

  • UV-fény elleni védelem: Olyan napszemüveg, amely az UV-sugarak legalább 99%-át elnyeli akár 400 nanométer hullámhosszig.
  • Sárga szűrő: Kék blokkolónak is szokták nevezni, mivel a látható kék fény tartományának egy részét blokkolja. Ennek eredményeként a szem a környezetet sárgás árnyalatban érzékeli. Előnye: nagyobb kontraszt a nagyon távoli tárgyaknál, különösen felhős vagy havas napokon. Ideális a síelőknek, vadászoknak, tengerészeknek és a bicikliseknek is.
  • Tükrös lencsék: Csökkentik a szemet érő fény mennyiségét, de nem nyújtanak biztonságos védelmet az UV-sugárzástól.
  • Oldal irányú védelem: Az ilyen funkcióval ellátott napszemüvegek megóvják szemünket attól, hogy a fény oldalról bejusson.
  • Átmenetes színezésű lencsék: Ezek a lencsék sötét színűek a szemüveg felső részén, alul pedig világosak, így a fentről jövő vakító fényt csökkentik, ugyanakkor a normál lefelé látást lehetővé teszik a szemnek. Hasznos a gépkocsivezetőknek, azonban vízparton vagy hóban nem ajánlott, mivel alulról is érkezhet erős fény.
  • Fényre sötétedő lencsék:  Ezek a lencsék automatikusan sötétednek, amikor UV-sugárzás éri a lencse felszínét, és kivilágosodnak, amikor ez megszűnik. Az UV-sugárzástól és a hőmérséklettől függően ezek a folyamatok gyakran öt percnél jóval rövidebb idő alatt is lezajlanak az új technológiáknak köszönhetően.

 
ZEISS PhotoFusion X szemüveglencse

 A fényre sötétedő napszemüveg praktikusnak tűnhet, de fontos, hogy a viselője trendi és egyéniségéhez hű maradjon. Ezek a lencsék teljesen kivilágosodva 12-15%-os fényszűrést biztosítanak, ami digitális eszközök használatakor, beltéren is megfelelő biztonságot nyújt, a szabadban, pedig változó fényszűrése attól függően, hogy mennyire erős az UV-sugárzás mértéke (napszemüveg jellegű sötétedést képes elérni).

Fényszűrése rugalmasan alkalmazkodik attól függően, hogy mennyi UV-sugárzás éri. Alaplencséink 100%-ban szűrik a káros UV-fényt.

 A ZEISS PhotoFusion X lencse a napszemüvegeknél használt 5 népszerű színben kapható, és divatos, 5-féle színben pompázó, enyhén tükrösített DuraVision Flash UV felületkezeléssel is kiegészíthető a mindennapi viselethez.

 

  

ZEISS AdaptiveSun

ZEISS AdaptiveSun intelligens napszemüveg lencséi UV-sugárzás hatására gyenge fénynél 60%-os sötétségű alapszínnel, erős napfény esetén pedig tovább sötétedve 85% feletti fényszűréssel biztosítják szemünk védelmét. A lencsék így automatikusan alkalmazkodnak a változó fényviszonyokhoz, biztosítják az optimális látásélményt és a teljeskörű UV-védelmet egyaránt.

Lencséink négy divatos színváltozatban elérhetők, átmenetes és polarizált kivitelezésben.  

 
További információért látogass el üzletünkbe vagy foglalj időpontot látásvizsgálatra az Iris Optikába!
Vissza